fear1
fear1
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Clan
 
Letöltések
 
StarCraft
 
Zerg egységek

Zergek

 

Történelem dióhéjban

A zergeket is a Xel’Naga nép hozta létre. Ám szemben a protossokkal bennük nincs semmi vonzó. Ezek a förmedvények végül saját teremtőik ellen fordultak, és elüldözték őket. Ezek után a zergeket a Központi Tudat irányította. Mivel a vadság bennük élt, ösztönösen “testvéreik” ellen fordultak. Évszázadokon át háborúztak egymással, mire felfedezték az emberi fajt. Végül is az emberiség önmagát okolhatja azért, hogy a veszedelem rájuk tört. Néhány agyilag sánta tudós kísérletezni kezdett a Zergekkel, míg végül egy Bolygóközi Pszionikus átjátszóval elindították a zergeket a Mar Sara felé, és ezzel kitört a Terran – Zerg háború. Időközben a Központi Tudat elhalálozott az Auiron, és a horda irányító nélkül maradt. Ekkor lépett képbe az a volt Telepata harcos, akit a főnökei elárultak, és a Zergekkel fertőzött zónában hagyták. Ezt a harcost Sarah Kerigannek hívták… Kerrigan átmutálódott a zergek mutagén hatására. Ettől kezdve ő irányította a rajt, Pengék Királynője néven. Ám a Zerg faj a Char nevű vulkanikus bolygón a túlélésért, a zergek jövőjéért harcol.

 

Zerg Egységek

 

Földi egységek

 Zergling: Egy tojásból kettő kel ki. A legegyszerűbb lényecske, vérszomjas ádáz… tehát olyan mint a legtöbb Zerg. Csak földieket támad.

 Hydralisk: Az egyik legjobb Zerg egység. Égre földre támad, mozgását, és támadását egyaránt fejleszteni lehet. Hasznos, csoportban iszonyú mészárlásra képesek.

 Ultralisk: A legerősebbet sebző földi zerg egység. Broodwarban fejleszteni lehet a sebzését is. Csak földre támad, hydraliskekkel elegyítve halálosak.

 Defiler: Újabb varázsló. A pestis nevű varázslat hatásaként, akire ráköpetted annak élete lemegy minimumra, vagy ha épület volt a cél, akkor az felrobban. Hasznos, de nem kell belőle túl sok.

 Infested Terran: Egy megmérgezett Terran Command Centerből lehet csak gyártani. Ez a kis aranyos odamegy az ellenfél egységéhez, aztán felrobban. Hatásos, szabotázsra kiváló. Ráadásul nehéz megölni.

 

 Légi egységek

 Mutalisk: Repül, savat köp, olcsó, és átalakítható. Röviden így lehetne jellemezni. Az átalakítást úgy értem, hogy átmutálható Guardianné, vagy Devoruerré. Egyébként nem árt ha van. Amúgy égre-földre lő.

 Queen: Újabb varázsló. Van egy nagy rakás varázslata: le tud valakit köpni, ami utána lelassul, de a legjobb, amikor leköp valakit, az elpusztul, és lesz belőle két apró szörny, ami velünk van, de egy idő múlva úgyis meghal. Egyébként van még egy varázslata, a parazita, amivel ha leköpsz valakit, a szemével látod a dolgokat. Ez már csak egy köpködős lény. Amúgy igen idegesítő, ha ellene vagy. Plusz még a sebzett Command Centert meg tudja mérgezni, így tudunk Infested Terranokat gyártani.

 Scurge: Kamikáze egység. Sokat sebez, de csak légi egységekre ártalmas “alulról” simán leszedhetőek. Szépen belerepül a repülőbe és Bumm… ráadásul egy tojásból kettő kel ki.

 Guardian: Mutaliskból alakul ki. Csak földre lövő légi egység, igen nagy sebzéssel. Lassú, de azért nem rossz. Légi egységek ellen védtelen, ezért vigyázz rá.

 Devoruer: Csak a Broodwarban kapható. Mutaliskból alakul ki. Csak légi egységeket támad. Acid spórákkal bombázza. Hasznos, ám én nem szoktam használni.

Overlord: Talán a legfontosabb egység, mivel ez adja a “népességet, és a férőhelyet”, Ha a Hactery átalakul Lairré, ki tudod fejleszteni, hogy a detektora nagyobb látókörű legyen (nagyobb területen lássa a láthatatlant), hogy transport legyen, vagy a gyorsaságát turbózod fel, vagy mindet egyszerre. Egyébként az elején lassú, és idegesítő.

 
Hét képe

Nexus

 
Szavazás
Hallgatsz zenét sc:bw közben?

Naná mindig arra pörgök.
Álltalában igen
Nagyon nagyon ritkán
Soha
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Story
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.